Az Art-Vital Kft. tervezői alaptevékenysége
mellett, a piac igényeit érzékelve, és a korábbi nagy kapacitású,
tekintélyes beruházó szervezetek leépülését, megszűnését látva stratégiai
célként tűzte ki a cég műszaki ellenőrzési, lebonyolítási tevékenységének
kialakítását, megerősítését, és folyamatossá tételét.
A
tevékenység folytatásához megfelelő alapot jelentett a cég két ügyvezetőjének
10 évet meghaladó korábbi kivitelező nagyvállalatnál, több munkakörben
szerzett gyakorlata, amihez a partnerként bevont szakági műszaki
ellenőrök több évtizedes tapasztalata társul. A nyújtott szolgáltatás
ár-érték arányát látva a piac kedvezően értékelte a cég ilyen irányú
profilbővítési szándékát, és a műszaki ellenőrzés és lebo-nyolítás
rövid idő alatt az Kft. működé-sének második alappillérévé vált.
A cég elsődleges törekvése a saját tervezésében
született tervek megvalósításának további gondozására irányul, azonban
egyes kiemelkedő projektek esetében az idegen tervezői gondolatok
végrehajtását is szakmai kihívásként kezeli, és nagy empátiával
törekszik a lehető legszínvonalasabb végeredmény elősegítésére.
Az Art-Vital Kft. ezen a területen elért eredményei
és referenciái garanciát jelentenek arra, hogy az építtetői-tervezői
szándékokat értő, és azokat a legjobb szándékkal végrehajtani igyekvő
lebonyolításra számíthat a cég munkájában megbízó beruházó.

Vissza |